|
Utolsó módosítás: 2010.05.03.
Látogatók: 9894
Kedves Gyermekek és Szülők!
Sok szeretettel köszöntünk
mindenkit a Zala Megyei Kórház Gyermekosztályának honlapján.
Engedjék meg, hogy röviden bemutassuk magunkat, melynek célja,
hogy közelebb hozza egymáshoz betegeinket, szüleiket, valamint az
osztály dolgozóit, orvosokat, nővéreket.
Tájékoztatást
szeretnénk nyújtani, hogy megismerhessék, milyen lehetőségek
vannak osztályunkon, szakrendeléseinken, milyen körülmények
között történik nálunk a kivizsgálás, gyógyítás.
Szeretnénk, ha ezzel segítséget tudnánk nyújtani a
döntéshez,- amennyiben kórházba, szakrendelésre
irányította háziorvosa – hogy osztályainkat, rendeléseinket
megismerve válasszanak.
Célunk, hogy gyermekük minél
hamarabb gyógyultan, kedvező benyomásokkal hagyja el osztályunkat,
illetve jókedvűen térjen vissza ambuláns gondozásainkra.
Az ZMK
Gyermekosztálya a kórház „N” jelű épületének második és
harmadik emeletén, valamint az „F” jelű épület harmadik
emeletén található.
A gyermekeket életkoruk, betegségük
szerint hat részlegen, 69 ágyon ápoljuk, gyógyítjuk.
Osztályunkhoz tartozik a 26 ágyas ROOMING rendszerben működő
újszülött részleg is.
Az „F” épület földszintjén van
a tíz szakrendelést működtető járóbeteg szakambulanciánk.
Napközben az osztályos felvétel is itt történik.
Éves
szinten mintegy 3800-4000 fekvő beteg, 1100-1200 újszülött,
22000-26000 járóbeteg ellátására, gyógyítására kerül sor.
|