Zala Megyei Szent Rafael Kórház hivatalos honlapja - Gyermekosztály - Köszöntés/Bemutatkozás  
8900 Zalaegerszeg Zrínyi u. 1.
E-mail:zmkorhaz@zmkorhaz.hu
Telefon: 92/507-500
Fax: 92/331-405
 2017. november 18.
Névnap: Jenő
Szöveg keresés:

 
Utolsó módosítás: 2010.09.14.
Látogatók: 80738

Kedves Gyermekek és Szülők!

Sok szeretettel köszöntünk mindenkit a Zala Megyei Kórház Gyermekosztályának honlapján.
Engedjék meg, hogy röviden bemutassuk magunkat, melynek célja, hogy közelebb hozza egymáshoz betegeinket, szüleiket, valamint az osztály dolgozóit, orvosokat, nővéreket.
Tájékoztatást  szeretnénk nyújtani, hogy megismerhessék, milyen lehetőségek vannak osztályunkon, szakrendeléseinken, milyen körülmények között történik nálunk a kivizsgálás, gyógyítás.
Szeretnénk, ha ezzel segítséget tudnánk nyújtani a döntéshez,-  amennyiben kórházba, szakrendelésre irányította háziorvosa – hogy osztályainkat, rendeléseinket megismerve válasszanak. 
Célunk, hogy gyermekük minél hamarabb gyógyultan, kedvező benyomásokkal hagyja el osztályunkat, illetve jókedvűen térjen vissza ambuláns gondozásainkra.
       
Az ZMK Gyermekosztálya a kórház „N” jelű épületének második és harmadik emeletén, valamint az „F” jelű épület harmadik emeletén található.
A gyermekeket életkoruk, betegségük szerint hat részlegen, 69 ágyon ápoljuk, gyógyítjuk. Osztályunkhoz tartozik a 26 ágyas ROOMING rendszerben működő újszülött részleg is.
Az „F” épület földszintjén van a tíz szakrendelést működtető járóbeteg szakambulanciánk. Napközben az osztályos felvétel is itt történik.
Éves szinten mintegy 3800-4000 fekvő beteg, 1100-1200 újszülött, 22000-26000 járóbeteg ellátására, gyógyítására kerül sor.

nyomtatoNyomtatható verzió