Bőrgyógyászat
Bemutatkozás
Zalaegerszegen 1945 őszétől működik önállóan Bőr- és Nemibeteg Gondozó. Vezetője Dr. Tóth László volt. A járóbeteg ellátás 1975-től 36 ágyas fekvőbeteg osztállyal bővült dr. Hodosi László főorvos vezetésével a külső telephely területén. Az osztály felszereltségéhez UVA és HeNe soft laser tartozott.1987-től mycológiai laborral, majd 1994-ben STD laboratóriummal egészült ki az ellátás Éder Márta orvos diagnosztikai laboratóriumi analitikus és dr. Meszler Ildikó főorvos közreműködésével. Hosszú időn át szakorvos képzés zajlott, ennek során dr. Papp Malvina Erika, dr. Hohl Györgyi, dr. Búzás Judit, dr. Jámbor Klára, dr. Mesics Eleonóra, dr. Fekete Anikó, dr. Petényi Ágnes, dr. Kiss Gyula, Dr. Kemény Teréz, dr. Hanis Eszter, dr. Sütő Erzsébet, dr. Novinszky Tibor, dr. Szíj Gábor szerzett szakvizsgát. Az osztályvezető 1975-től 2006-ig – nyugdíjba vonulásáig – dr. Hodosi László főorvos volt. 2006-tól dr. Hohl Györgyi főorvost bízta meg a kórház igazgatása a bőrgyógyászat vezetésével. 2006-tól az osztályos ellátás átmenetileg szünetelt, 2007-ben újra indult a belső telephely K jelű, sárga épület földszintjén az infectológiai osztály mellett. Osztályunk 2012 júliusáig 15 ággyal működött. Ezt követően csak járóbeteg ellátásra van lehetőség.
2009 óta a gomba és STD labor levált a részlegünkről, önálló Mikrobiológiai Labor alakult a többi szakterületnek is szolgáltatást adva.
A bőrgyógyászati járóbeteg szakellátás valamint a bőr- és nemi beteg gondozás a Rendelőintézet földszintjén működik: a 27-es 28-as rendelőben.
A járóbeteg ellátáshoz beutaló nem szükséges, de a betegfogadás előjegyzés alapján történik. A rendelésre a betegirányító pultnál személyesen, illetve telefonon lehet időpontot kérni. Akut megbetegedések ellátására a rendelési időben, az előjegyzettek közt van lehetőség. A kórházban fekvő betegek ellátásához konzíliumot biztosítunk. A bőrbetegségek kezeléséhez rendelkezésre álló eszközeink:
- HeNe Soft Laser készülék: lábszárfekélyes betegek sebgyógyulásának elősegítésére, herpes vírus fertőzések kiegészítő terápiájára.
- Egész test és tenyéri-talpi- UVA kezelésre alkalmas készülékekkel fényterápiát tudunk alkalmazni, pikkelysömör, festékhiány, krónikus bőrgyulladás bizonyos eseteiben.
- Központi sebészeti Laser készülék alkalmazásával vírusos és egyéb jóindulatú bőrképleteket tudunk kezelni.
- Folyékony Nitrogén felhasználásával Kryoterápiára van lehetőség.
- Allergológiai kivizsgálás során környezeti és fogászati sorok állnak rendelkezésre a rátevési próbákhoz.
- Bőrdaganatok esetén Onkológiai TEAM-el való együttműködés alapján gondozzuk a betegeket, lehetőség yan Sentinel nyirokcsomó vizsgálatra is az Izotóp Labor, a Sebészet és a Patológia együttműködésével.
- A nemibeteg ellátás során a kivizsgálást, gyógyítást, gondozást a kórházon belül működő STD kórokozók vizsgálatára is felkészült Mikrobiológiai Labor háttérrel végezzük.