keresés a weboldalon

Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház
Széchenyi 2020 logó Magyarország Kormánya - Európai Unió - Európai Strukturális és Beruházási Alapok - Befektetés a jövőbe

Intézményvezetői megbízatás

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy az Emberi Erőforrások Minisztere Dr. med. habil Gasztonyi Beáta Ph.D.-t bízta meg a Zala Megyei Szent Rafael Kórház intézményvezetői feladatainak ellátásával.

Dr. Gasztonyi Beáta 1995-ben szerzett orvosi diplomát a Pécsi Orvostudományi Egyetemen. Egyetemi tanulmányait követően, 1995-2006. között az egyetem I.sz. Belgyógyászati Klinikáján dolgozott. Felkérésre 2006-ban visszatért szülővárosába és a Zala Megyei Kórház belgyógyászati osztályának osztályvezető főorvosa, majd a strukturális átszervezést követően a II. Belgyógyászati Osztály vezető főorvosa lett. 2016-ban a kórház tudományos és oktatási orvos-igazgató helyettesnek nevezték ki.

Tudományos munkája elismeréseként 2002-ben PhD, 2012-ben habilitált doktor fokozatot szerzett, 2015-ben a Pécsi Tudományegyetem egyetemi magántanárrá nevezte ki.

Számos társaságban tölt, illetve töltött be vezető szerepet. Orvos-szakmai, oktatói, illetve tudományos munkáját több díjjal jutalmazták. Tudományos tevékenységét könyv illetve könyvfejezetek, több, mint 100 közlemény, 200 feletti előadások fémjelzik.

Dr. med. habil Gasztonyi Beáta Ph.D. intézményvezetői megbízása kapcsán az alábbiakat fogalmazta meg: „Tisztában vagyok azzal, hogy nem könnyű helyzetben veszem át a feladatot, de bízom benne, hogy pozitív hozzáállással, segítő szándékkal, klinikusi szemlélettel, empátiával, korrekt kollegiális kapcsolatokkal és folyamatos, megfelelő kommunikációval sok nehézségen közösen átjutunk, és együttes erővel szakmai sikerekben gazdag időszakot élhetünk meg. Számítok mindenki segítségére!”

 

További hírek

2025 április 16 - szerda
Reményt adnak a Leber-féle szembetegséggel (LHON) élő gyerekeknek

A napokban dr. Bálint András szemész adjunktus tartott előadást egy ritka, látásvesztéssel járó betegség különleges szűrési és kezelési módjáról a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház vezető főorvosainak és ápolóinak.
Jelenleg egy olyan fiatal kezelése zajlik a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház Szemészeti Osztályán, aki a Leber-féle öröklődő optikus neuropátiában szenved, egy esetben már a terápia rendkívül eredményesen lezajlott. Az országban a négy klinikai város mellett Zalaegerszeg is lehetőséget kapott a kezelésekre. Leber-féle öröklődő optikus neuropátia egy leggyakrabban anyai ágon öröklődő, a látóideg fokozatos elhalásával, és mindkét szem vakságával járó betegség. A férfiak jóval gyakrabban érintettek, mint a nők, ennek oka az öröklődésmenetre vezethető vissza.

bővebben

2025 április 11 - péntek
Rezidensképzés

Kétnapos képzési programot szerveztünk a napokban rezidenseinknek kórházunk szakorvosainak aktív segítségével, fókuszba állítva a sürgősségi betegellátást.

Az előadássorozat többek között olyan elemeket tartalmazott, mint az instabil betegek és a traumás sérültek ellátása, valamint a mellkasi fájdalom okainak felismerése. A tréning elsődleges célja az volt, hogy az intézmény rezidensei, bármely osztályon töltsék is szakképzési idejüket, magabiztosan és felkészülve állhassanak egy akut állapotú beteg mellé munkájuk során.
A mintegy 60 résztvevőt elsőként a kórház főigazgatója, dr. med.habil. Gasztonyi Beáta PhD. köszöntötte, aki kiemelten fontosnak tartja a megfelelő felkészítést.
-Rezidenseink többsége időszakosan részt vesz a Sürgősségi Osztály működésében, ezért úgy gondoltuk, hogy szervezünk számukra egy mentorálási programot, melyek része a két napos továbbképzés. Természetesen az egyetemről kikerülve nagy szakmai tudással rendelkeznek, de nyilván a saját szakterületük az, ahol követik az újdonságokat. Ugyanakkor elengedhetetlennek tartjuk, hogy az akut kórképek esetében rutint szerezzenek azok felismerésében és a gyors, pontos döntések meghozatalában. Mindemellett a sürgősségi ellátás legújabb protokoll eljárásait is megismertetjük velük, ez ugyancsak lényegi szempont a betegellátásban.

bővebben

2025 április 08 - kedd
Egészségnap a prevenció jegyében

Április 7-e az Egészség Világnapja. Ennek apropóján, s egyben a városi önkormányzat által indított Egészséges Zalaegerszeg Programhoz is kapcsolódva szervezte meg Egészségnapját a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház égisze alatt működő Egészségfejlesztési Iroda.

A program, a korábbi évekhez hasonlóan, ezúttal is népszerű volt a zalaegerszegiek és a környéken élők körében, több tucatnyian jelentkeztek a felhívásra. A Kossuth utcai Egészségfejlesztési Irodában lehetőséget kaptak a vércukor- és koleszterinszintjük ellenőrzésére, vérnyomásuk nyomon követésére, illetve egy testösszetétel és csontsűrűség elemzésre. Aki pedig szeretett volna többet megtudni az egészséges táplálkozás rejtelmeiről, szakértő dietetikustól kérhetett tanácsot a mért eredmények ismeretében.

2025 április 03 - csütörtök
Szakmai előadássorozat és kiállítás

Márciusban rendezte meg Siófokon éves kongresszusát a Magyar Műlencse Implantációs és Refraktív Sebészeti Társaság (SHIOL).
A szakmai esemény két fő témát – „A presbyopia kezelési lehetőségei” és „Az elülső szegmentum sérülések ellátása” – dolgozott fel.
A kongresszus első napján real life es near life bemutató műtétek zajlottak, melyek során a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház két orvosa is részt vállalt a bemutatókból. Dr. Szalczer Lajos osztályvezető főorvos élőben Győrből közvetítette szürkehályog műtétjét, emellett dr. Barta Ágnes adjunktus rögzített műtétjét is megtekinthették a résztvevők.
A három napos kongresszus alatt 28 előadás, 5 kurzus, 3 kerekasztal beszélgetés és 7 szimpózium során hallgathatták meg a résztvevők a cataracta (szürkehályog) sebészet újdonságait és tájékozódhattak a legmodernebb műlencse típusokról.
A vármegyei kórház Szemészeti Osztályát dr. Bálint András képviselte egy előadással az “IFIS patomechanizmusáról”, valamint dr. Szalczer Lajos előadásában megismerhették a postoperatív endophthalmitis tanulmányt. A “Te hogyan oldanád meg” panel tagjaként az osztályvezető főorvos műtéti nehézségekről, érdekes esetekről és ezek megoldásáról tartott előadásával bővítette a szakemberek tudását.

bővebben

2025 április 01 - kedd
Látogatási tilalom feloldása

Tisztelt Pácienseink!

 Tájékoztatjuk Önöket, hogy a március 3-án életbe lépett látogatási tilalmat a kórház Csecsemő- és Gyermekosztályán a mai napon, 2025.04.01-jén feloldjuk.

Eddigi együttműködésüket és megértésüket köszönjük!