Központi labor
Bemutatkozás
A Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház Központi Laboratóriuma két egységből áll. A Diagnosztikai Tömb II. emeletét foglalja el az analitikai részleg, ahol a tényleges mintafeldolgozás folyik. A Rendelőintézet 2. emeletén a járóbeteg rendelés kapott helyet. Itt fogadjuk a vérvételre és egyéb vizsgálatokra érkező járóbetegeket. A két egység között szerves munkakapcsolat folyik a dolgozók reszortbeosztását, munkaterületi forgását illetően is.
Az általánossá vált zsúfoltság elkerülése érdekében az intézmény bevezette a vizsgálatra érkezők konkrét időpontra szóló előjegyzését. A Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház szakrendelései továbbá a kezdeményezéshez csatlakozott háziorvosok a páciensek számára már így adnak beutalót. Amennyiben a beutalón nem szerepel időpont, a páciensek maguk kérik annak előjegyzését.
Aki érvényes háziorvosi beutalóval rendelkezik, a betegirányítóban telefonon, a 92/507-509 es, a 92/507-574-es vagy a 90/507-568-os számon egyeztetheti az időpontot.
A Központi Laboratórium elsősorban Zala vármegye járóbetegeinek és a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház fekvőbetegeinek végez vizsgálatokat. Egyes speciális vizsgálatokat – szerződés alapján – területen kívüli betegeknek is elvégzünk.
Az orvosi laboratórium feladata diagnosztikai célú vizsgálatok végzése humán eredetű biológiai mintákból. Ennek megfelelően feladata, hogy betegek és esetenként egészségesek (szűrővizsgálati) anyagaiból az orvosok részére klinikailag hasznos, az egészségi állapot megítélését segítő információt szolgáltasson, segítse az eredmények értékelését és szükség esetén további célirányos vizsgálatokat javasoljon. Analitikai feladatai: kémiai, hematológiai, immunológiai, szerológiai vizsgálatok, gyógyszerszint meghatározások és egyéb ( a kérőlapon részletezett) vizsgálatok.
Az orvosi laboratórium olyan munkahely, ahol a technikai kompetencia mellet a szakmai kompetenciának is érvényesülnie kell. Ezért jogos igény mind a felügyeleti szervek, mind a ”vevők”, és a magunk részéről is, hogy a laboratórium által kiadott leletek a szakma technikai színvonalának megfelelően megbízhatóak legyenek és összhangban álljanak a klinikai elvárásokkal. E célt szolgálják a géppark fejlesztései, a szakmai továbbképzések, a munkafolyamatok rendszeres betanulásai és a külső, belső minőségbiztosítás.