Díjazottjaink – Évtizedek óta a betegekért

Díjazottjaink – Évtizedek óta a betegekért

Már kislányként tudta, hogy nővér lesz

Kele Bernadett, a Kardiológiai Osztály asszisztense februárban, a Magyar Ápolók Napja alkalmából vehetett át Kossuth Zsuzsanna emléklapot két kolléganőjével egyetemben azért a lelkiismeretes munkáért, amivel hivatásukat végzik évtizedek óta.

Bernadett 1984 óta a kórház munkatársa, akkor, frissen kikerülve a szakiskolából, még a Belgyógyászaton öltötte magára a fehér köpenyt. Gyermekei születését követően igyekezett olyan megoldást találni, hogy hivatását is gyakorolhassa, de közben ne több műszak mellett kelljen ellátnia családját a már Pózvára költözött I-es Belgyógyászati Osztályon.

-Így kerültem 1994-ben az akkor induló Kardiológiai Osztályra, ahol lehetőségem volt az egyműszakos munkarendre, s azóta is itt vagyok.

A munkája egyben a hivatása is, úgy fogalmaz, már kislány korában tudta, hogy nővér lesz:

-Persze kihívások mindig akadtak, de a betegek visszajelzései, a köszönetük, a hálás tekintetük újra és újra megmutatta számomra, hogy érdemes, és nekem itt a helyem.

Betti az újonnan érkezett nővéreknek, asszisztenseknek ugyanazt tanácsolja évtizedek óta: álljanak türelemmel a betegek mellé. Mint kiemelte, minden emberhez türelem kell, de a beteg emberhez még inkább. S ebben a szakmában szükség van egyfajta méltósággal teli alázatra is ahhoz, hogy valaki igazán magas szinten végezhesse el a feladatait.

-A türelem mellett a másik legfontosabb dolog a mi hivatásunkban a csapatmunka. Hiába szeretne valaki jól dolgozni egyénileg, ha nem áll mellette egy támogató gárda. Nekem ebben is nagy szerencsém van. Olyan összetartó, egymást segítő és előre vivő csapat alakult ki a Kardiológiai Osztályon, ahova jó bejönni, ahol jó lenni és dolgozni.

Úgy kell viselkednünk, akár, ha a saját szüleinket ápolnánk

Bagladi Szilvia, a kórház Pulmonológiai Osztályának ápolója ugyancsak évtizedek óta az egészségügyben dolgozik. 1985-ben, miután elvégezte az egészségügyi szakiskolát és leérettségizett, megkezdte a munkát az akkori Tüdőgyógyászati Osztályon, mint ápolónő.

Gyermekei születését követően másfelé terelődött a pályán, 14 évig dolgozott a gondozóházban. Ezután ismét visszatért a kórházba, ahol a korábbi tapasztalatai egyértelművé tették, ő a Pulmonológián folytatja hivatását.

Arra, hogy milyen érzés volt átvenni idén az Ápolók Napján az elismerést, úgy válaszolt, nagyon megtisztelő, mégis a betegek hálája az, ami a legtöbbet jelenti számára:

-Nekem a legszebb visszajelzés, amikor a beteg megköszöni a kedvességem, a mosolyom, a törődésem, amikor látom rajta, hogy tehettem érte valamit a gondoskodásommal, könnyíthettem kissé a szenvedésén.

Hadd meséljek el egy nagyon régi történetet. Lentiből származom, és édesanyám még a pályám elején összefutott egy közeli faluból származó ismerőssel, aki az egerszegi „tüdőről” jött éppen. Édesanyám elmesélte, hogy az ő lánya is ott dolgozik, hát gyorsan kiderült, hogy rólam van szó. A bácsi akkor fogta magát, letérdelt édesanyám elé, ott az utcán, és kezet csókolt neki, amiért ilyen gondoskodó, elhivatott lányt nevelt…ez a történet a mai napig meghatározó számomra, és én azóta is e szerint végzem a munkám…úgy ápolom, úgy gondozom a betegeket, mintha a saját szüleimet vagy nagyszüleimet látnám magam előtt. Mert a türelem, a tisztesség rendkívül fontos egy egészséges embernek is, hát még annak, aki beteg, elesett – emelte ki Bagladi Szilvia.

Ő már tudja, a betegek mellől megy nyugdíjba

-Nagyon jólesett számomra, hogy ilyen módon is elismerést kaptam a munkámért – kezdte Paksa Edina, a Szívsebészeti Osztály intenzív részlegének ápolója, aki 29 éve a kórház gárdájának stabil tagja.

Mint elmondta, ez idő alatt egy három hónapos időszak volt az, míg nem az intézményben dolgozott.

-Három hónap után rájöttem, hogy nekem ez az életem, a gondoskodás a betegágy mellett. Ez egy hivatás, amihez komoly elköteleződés kell. Ezt nem pénzért csináljuk, hanem mert erre születtünk. Én egész életemben éreztem magamban ezt a fajta segítő akaratot, a gondoskodásra való elhivatottságot.

Edina úgy fogalmazott, szerencsésnek tartja magát, mert kiváló kollegális légkör veszi körül az osztályon, ahova jó bemenni dolgozni.

Egykori 3 hónapos „vargabetűjére” úgy emlékszik vissza, mint egy kiégésre, s ahogy ő fogalmazott, az kellett ahhoz, hogy rájöjjön, aki egyszer ezt a szakmát választja, az örökre megszereti.

-Egy faluban lakom, ahol ismernek, szeretnek és sokan fordulnak hozzám a munkám kapcsán. Számomra ez sem teher, szívesen segítek mindenkinek azzal az empátiával, szociális érzékenységgel, amivel a kórházban is a betegek felé fordulok. Biztos vagyok benne, hogy én már innen, a betegágy mellől megyek nyugdíjba.

Edina rámutatott, szeretné, ha a pályakezdő fiatalok látnák az ő és más elhivatott kollégáinak példáin keresztül, hogy ez egy gyönyörű hivatás lehet, ha valaki igazán beleteszi szívét-lelkét. S ugyan jár lemondásokkal, időnként nehézségekkel, mégis, a siker, a gyógyuló emberek hálája, a visszajelzések mind kárpótlást adnak és megmutatják, miért is érdemes ezt a munkát végezni nap, mint nap.