ÉLETMŰ Díjat kapott dr. Oroszlán Tamás
ÉLETMŰ Díjat kapott dr. Oroszlán Tamás, a Zala Megyei Szent Rafael Kórház főorvosa, a XXV. Jubileumi Dunántúli Diabetes Hétvégén!
1991-ben néhány lelkes – akkor még nem diabetológus – orvos, akik mindennapi gyakorlatukban nagy számban találkoztak cukorbetegekkel, elhatározták, hogy a Dunántúlon együttműködnek a betegellátás elméleti és gyakorlati kérdéseiben. A budapesti mintát továbbfejlesztve hárman fogtak bele a munkába: Vándorfi Győző Veszprémből, Hídvégi Tibor Győrből és Oroszlán Tamás Zalaegerszegről. Részben a szükség hozta a lépést, hiszen az akkori “korszerű” inzulinkészítmények felírásához regionális vezetői engedélyre volt szükség Vándorfi főorvostól.
Ez az együttműködés vezetett el a Nyugat-Dunántúli Diabetes munkacsoport megalakulásához, a Veszprém Megyei Akadémiai Bizottság keretén belül.
A Diabetológiai Munkacsoport tevékenységeként 1991-ben rendezték meg az első „diabetes hétvégét” Veszprémben, 32 fő részvételével.1992-ben Győrben, 1993-ban Keszthelyen ( zalaegerszegi szervezésben ) folytatódott az egyre bővülő projekt.
Az “Alapító Atyák” 31 éve bábáskodnak a kongresszusi méretűvé nőtt rendezvény körül. Ezért döntött úgy a Veszprém Megyei Cukorbetegekért Alapítvány, hogy 2022-ben Életmű Díjat hoz létre mindazok munkájának elismeréseként, akik a kezdeteknél is ott voltak. Dr. Hídvégi Tiborral együtt kórházunk főorvosa, dr. Oroszlán Tamás vehette át az Életmű Díjat az idei jubileumi rendezvényen.
Szívből gratulálunk Főorvos Úr elismeréséhez!