Elhunyt Dr. Tárnok Ferenc, a II-es Belgyógyászati Osztály egykori osztályvezető főorvosa
Dr. Tárnok Ferenc 1965-ben szerzett orvosi diplomát a Pécsi Orvostudományi Egyetemen. Ezt követően a POTE Biokémiai Intézetében helyezkedett el, majd 1987-ig a POTE I. sz. Belgyógyászati Klinikáján dolgozott. Az évek során laboratóriumi szakorvosi, belgyógyász, gasztroenterológus szakorvosi vizsgát tett.
1987-től a Zala Megyei Kórház II. sz. Belgyógyászati Osztályán osztályvezető főorvosként tevékenykedett. Fő szakterülete a gasztroenterológia, az emésztőszervek endoszkópos vizsgálatai, valamint az endoszkópiát és a kontrasztanyagos röntgenvizsgálatot egyidejűleg kombináló ERCP vizsgálatok voltak. Munkáját a precizitás, a pontosság jellemezte, amit munkatársaitól is elvárt. Nagy hangsúlyt fektetett a szakmai fejlődésre, melyhez minden segítséget megadott a kollégáknak.
1993-tól társ-szakvezető főiskolai tanára volt a PTE Egészségügyi Főiskolai Kar Ápolástani Tanszékének Zalaegerszegi Képzési Központjában, majd 2008-tól professzor emeritus a PTE Egészségtudományi Karán.
A II-es Belgyógyászati Osztály éléről 2006 nyarán vonult nyugállományba.
Dr. Tárnok Ferenc 2024. június 21-én, életben 83. évében hunyt el.
Hamvait a Pécsi Köztemető Urnacsarnokában, 2024. július 19-én 12 órakor, polgári szertartás keretében helyezik örök nyugalomra.
Nyugodjék békében!
A család gyászában osztozik a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház kollektívája.