Elhunyt Prof. Dr. Mészáros Lajos
Életének 91. évében hosszú betegség után elhunyt Prof. Dr. Mészáros Lajos, aki évtizedeken át kórházunk meghatározó orvosa és vezető személyisége volt.
Élethivatásaként a beteg emberek gyógyítását tűzte ki célul, amikor a Debreceni Orvostudományi Egyetemen 1956-ban általános orvosi oklevelet szerzett. Az orvostudományok számos területét mélyrehatóan megismerve, 1960-ban tüdőgyógyász, 1980-ban kardiológus, majd 1981-ben farmakológus szakvizsgát tett, azonban szívéhez legközelebb eső terület a tüdőgyógyászat maradt.
Szakmai munkáját a Debreceni Orvostudományi Egyetem Anatómiai Intézetének klinikai orvosaként kezdte meg 1956 és 1958 között, ugyanitt a Tüdőgyógyászati Klinika gyakornokaként, majd egyetemi tanársegédjeként folytatta 1958-tól 1962-ig. 1962-ben a kötelezettség az ország másik felébe szólította, amikor a Zalaegerszegi Megyei Tüdőgyógyintézet alapító osztályvezető főorvosként kezdte, majd 1967-től 76-ig igazgató-helyettes főorvosaként folytatta munkáját, ezzel együtt a Légzésfunkciós Laboratórium vezetője lett. Orvosszakmai tevékenységét 1976-tól a Zala Megyei Kórház Tüdőosztályának és Tüdőgondozójának vezető szakfőorvosaként, majd 1988-től 1990-ig a kórház általános főigazgató helyetteseként, illetve 1989 és 90 között megbízott főigazgatójaként folytatta.
Klinikai és tudományos munkássága egyaránt a légzési betegségek funkcionális diagnosztikájára irányult, amely kapcsán új módszereket dolgozott ki. Nevéhez kötődik a histamin – acetylcholin inhalációs tesztek bevezetése Magyarországon. Kandidátusi értekezését „Pharmacospirometria a krónikus légzési betegségek elkülönítésében” címen védte meg 1977-ben.
Az oktatással való kapcsolata oktatókórházi munkájaként a szakorvosképzésbe való bekapcsolódással kezdődött, amelyet a Pécsi Orvostudományi Egyetem 1979-ben címzetes egyetemi docens titulussal ismert el. Oktatói munkája kiteljesedéseként 1994-ben főiskolai tanári kinevezést kapott, és nemzedékeket avatott be az egészségtudományok rejtelmeibe, valamint adott nekik a tudományos elhivatottságon kívül emberiességből példát. Az oktatói munkán túlmenően 1994-től a Zalaegerszegi Képzési Központ igazgatójaként, majd 1997 és 2001 között oktatási főigazgató helyettesként aktív résztvevője volt az oktatásigazgatásnak és a Kar vezetésének. Az 1997-ben induló egészségbiztosítási szak alapítója és társ szakvezetője lett, és aktív részese volt a képzés hátterét adó tanszék, később intézet létrehozásának.
Tanár Úr szakmai, oktatói és tudományos munkásságát az ország szűkebb és tágabb közössége az elmúlt időszakban számos kitüntetéssel és díjjal ismerte el:
Pro Urbe Zalaegerszeg (2015), Batthyány-Strattmann László-díj (2019), Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozat (2021).
Hozzátartozói gyászában a Zala Megyei Szent Rafael Kórház dolgozói osztoznak
Emlékét megőrizzük. Nyugodjék békében!








