keresés a weboldalon

Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház
Széchenyi 2020 logó Magyarország Kormánya - Európai Unió - Európai Strukturális és Beruházási Alapok - Befektetés a jövőbe

In memoriam – Dr. Zörényi István

Megrendülten értesültünk arról, hogy december végén elhunyt Dr. Zörényi István főorvos. Kórházunk első kardiológusát ma kísérik utolsó útjára szerettei és tisztelői.

A Zala Megyei Kórházban 1971-ben, mindössze 12 ágyon indult el a II-es Belosztály kardiológiai részlege, mely Dr. Zörényi István munkásságának köszönhetően foglalkozott kiemelten a szakterülettel. 1978-ban 24 ágyasra bővült a részleg, majd hamarosan kiegészült a szakrendelésből és gondozásból álló járóbeteg-ellátással. A növekvő igények további fejlesztést indukáltak, így 1984-ben Pózván – a tüdőgyógyászat felső szintjének építészeti átalakításával – létrejött az 54 ágyas kardiológiai rehabilitációs osztály. Dr. Zörényi István, aki addig a II. Belosztály akut kardiológiai részlegének vezetője volt, az új osztály osztályvezető főorvosa lett. 1983-tól 1994-ig töltötte be ezt a pozíciót, s mindent megtett a betegek életminőségének javítása érdekében. Egyre több szívbetegségben szenvedő, infarktuson átesett pácienst kezelt és gondozott osztálya. Tudását átadta az új orvos generációknak, szorgalmazta, hogy a kollégák kardiológiai témakörű  tudományos előadásokat tartsanak helyi, regionális és országos fórumokon. Szem előtt tartotta a rehabilitációhoz kapcsolódó másodlagos megelőzést is. Munkáját meghatározta az eltökéltség, a betegek iránti empátia. Kollégáival maguk írtak betegtájékoztatókat és létrehozták az Egészségvédő Klubot. Ennek sikerére építve alakult meg a Zalaegerszegi Szív- és Érbeteg Egyesület, melynek alapítója volt Dr. Zörényi István. A szakmaszeretetéről, emberségéről ismert, nyugdíjas éveit is aktívan töltő főorvos tevékenységét 1999-ben Zalaegerszegért Díjjal ismerte el a város.
Kedves Főorvos Úr! Emlékét megőrizzük, nyugodjék békében!

Zala Megyei Szent Rafael Kórház

További hírek

2025 október 30 - csütörtök
Rezidensköszöntés

2025-ben összesen tíz rezidens érkezett a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórházba, őket köszöntötte szerdán az intézmény menedzsmentje.

A könnyed hangvételű rendezvényen elsőként Dr. med. habil Gasztonyi Beáta PhD. főigazgató szólt a szakorvosi éveiket töltő fiatalokhoz. Emlékeztetett, szép hagyomány, hogy a vezetőség köszönti az újonnan érkezőket. A főigazgató örömét fejezte ki, hogy a most bemutatkozó fiatalokkal együtt az elmúlt években már 73-ra nőtt az itt szakképesítést megszerezni kívánó orvosok száma. Beszédében méltatta a megyeszékhelyet, kiemelve, hogy Zalaegerszeg kulturális és sportszempontból is élményeket kínál, míg a kórház a szakmai hátteret igyekszik maximálisan biztosítani számukra.

bővebben

2025 október 18 - szombat
Újabb felfekvést megelőző matracok érkeztek

Csaknem 3,3 millió forint értékben érkeztek kórházunkba speciális matracok. A saját forrásból finanszírozott 50 darab dekubitusz, azaz felfekvést megakadályozó fekvőbetét a napokban került a II-es Belgyógyászati Osztályra.

2025 október 16 - csütörtök
Szülésre felkészítő tanfolyam

Kedves Várandós Kismamák!

A Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház a Családbarát szülészet projekt keretében novemberben is személyes jelenléttel folytatja a Várandósfelkészítést a 28. hetet betöltött kismamák és párjuk részére. A leendő szülőket 2025. november hónapban 4 alkalommal, változatos témákkal várjuk a Zalaegerszeg Járási Egészségfejlesztési Iroda (EFI) termében, a 8900 Zalaegerszeg, Kossuth Lajos utca 46-48. szám alatt.

 

  1. november 06., 13. (csütörtök), 13:00-16:00 között
  • Dietetika: energia-és fehérjeszükséglet, a terhesség alatt jelentkező kellemetlen panaszok enyhítése, a terhesség alatt jelentkező cukorbetegség, miből és mennyit javasolt fogyasztani, és melyek azok az élelmiszerek, amelyek kerülendőek
  • A vajúdás kezdete, honnan tudható mikor kezdődik; a kórházba érkezéstől a szülésig
  • A szülési fájdalom jellemzői; fájdalomcsillapítási lehetőségek
  • Gyógynövények, esszenciális olajok helye a terhességben és a szülés során
  • Légzéstechnika és lehetséges vajúdási pozíciók gyógytornász szemmel
  • A szülés fázisai; mi történik az anyával; mi történik a babával; mi határozza meddig fog tartani a szülés
  • Ha valamiért nem megy a dolog, avagy mindent a császármetszésről
  • Gyermekágyas részleg bemutatása; gyermekágyi etikett
  • Mi történik az anya testével szülés után
  • Gyógytorna szülés után; szülés utáni sport mikor és mit
  • Szülőszoba bemutatása (Amennyiben van rá lehetőség személyesen) során az alábbi témakörökről is beszélünk: Az apa szerepe a szülőszobán; miben tud segíteni
  • Gátmetszés, gátvédelem, gátmasszázs

 

  1. november 20., 27. (csütörtök), 13:00-16:00 között
  • Az Újszülött részleg bemutatása
  • Az újszülött első percei. „Aranyóra”. Bőr-bőr kontaktus.
  • A szoptatás-anyatejes táplálás fontossága, előnyei az egészséges életkezdéshez
  • Az újszülött ellátásának bemutatása, gondozási teendők
  • A családdá válás

A VÁLTOZÁS JOGÁT FENNTARTJUK

Jelentkezés: csaladbaratszuleszet.zeg@gmail.com e-mail címen keresztül lehetséges! Ehhez az alábbi adatokat kérjük megadni:

  • Név
  • E-mail cím
  • Telefonszám
  • Várandósság hányadik hetében jár?
  • Egyedül vagy kísérővel érkezne? (Ha igen, kérjük kísérője nevét megadni szíveskedjen!)

A jelentkezéseket beérkezési sorrend és a betöltött terhességi hetek alapján a rendelkezésre álló helyek (25 fő) függvényében tudjuk elfogadni, a sikeres jelentkezésről e-mail-es visszaigazolást küldünk!

 

2025 október 16 - csütörtök
Eszközbeszerzés

A közelmúlt két új EKG készülék érkezett kórházunkba. A Pulmonológiai és Neurológiai Osztályokra került EDAN típusú berendezések beszerzése a hozzájuk tartozó műszerkocsikkal mintegy 1 millió 700 ezer forintos ráfordítással, saját forrás felhasználásával valósult meg.

2025 október 14 - kedd
Plüsskórház

A Kis utcai Óvoda nagycsoportosainak bevonásával hivatalosan is elindult a Plüsskórház, az Egészséges Zalaegerszeg Program kisgyermekeket célzó eleme, melyhez intézményünk első szóra csatlakozott.

A több részből áll foglalkozás fő célja, hogy a kicsik biztonságos környezetben ismerkedjenek meg a kórházban zajló vizsgálatokkal, az ott folyó munkával. A Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház orvosa és szakdolgozói három munkaállomás segítségével játékosan mutatták meg számukra, hogy képzeljék el a vérnyomásmérést, az MRI gép, a röntgen és az ultrahang működését. Ugyancsak megismerkedhettek az általános állapotfelmérés fázisaival, sőt, az operációk, beavatkozások alatt használt eszközök egy részével is.
A kicsik igencsak lelkesnek bizonyultak, a kollégáink által megálmodott és elkészített „segédberendezéseket” hamarosan már bátran, egymást segítve használták, és az is kiderült, ki szeretné maga is felölteni a fehér köpenyt nagykorában.
A program az önkormányzat szervezésében a későbbiekben folytatódik a város és közigazgatási területeihez tartozó óvodákban, ahol ugyancsak a nagycsoportosokat várják a kórház munkatársai játékos, könnyed, vidám foglalkozásokra.