Rezidensek köszöntése
Kórházunkban hagyomány, hogy minden ősszel köszöntjük a munkába álló rezidenseket. Miután tavaly a koronavírusjárvány miatt elmaradt ez a fontos találkozó, ebben az esztendőben a 2020-ban és a 2021-ben munkába állt fiatal orvosokat együtt üdvözöltük. Dr. med. habil Gasztonyi Beáta PhD főigazgató köszöntőjében kiemelte, hogy míg a korábbi években rendre 10 fő alatt volt a belépő fiatalok száma, addig 2021-ben keretet is kellett emeltetni, hogy fogadni tudjuk a 16 rezidenst. A fiatalítás jelentőségét kiemelve dr. Lupkovics Géza PhD orvos-igazgató a karrierlehetőségekre is felhívta a figyelmet. A találkozón részt vett Dr. Kiss Ferenc a Magyar Orvosi Kamara Zalai Megyei Területi Szervezetének elnöke is, aki a szakmai szervezet tevékenységét ismertette.
A rezidensek Zala Megyei Szent Rafael Kórház Emléklapját is átvették, majd kötetlen beszélgetéssel zárult a rendezvény.
Köszöntött rezidensek névsora:
2020-ban érkezettek:
– Dr. Baki Geraldina (SBO)
– Dr. Horváth Lili (Szemészet)
– Dr. Monostori Georgina (Csecsemő- és Gyermekosztály)
– Dr. Szabó Ramóna Andrea (Pszichiátria)
– Dr. Kocsis Anita (AITO)
– Dr. Kocsis Tícia (I. Belgyógyászat és Infektológia)
– Dr. Molnár Bálint (Neurológia)
– Dr. Varga Barbara (Dentoalveoláris Sebészet)
2021:
– Dr. Balla Júlia (AITO)
– Dr. Boga László Attila (Traumatológia)
– Dr. Demián Monica Beáta (Sebészet)
– Dr. Giczi Dániel (AITO)
– Dr. Herman Adél (II. Belgyógyászat)
– Dr. Kiss Alexandra (Csecsemő- és gyermekosztály)
– Dr. Kiss-Miki Renáta Mária (Csecsemő- és gyermekosztály)
– Dr. Kőpál Judit (szívsebészet)
– Dr. Laposi Klementina (Csecsemő- és gyermekosztály)
– Dr. Mózes Ilona Julianna (Dentoalveoláris Sebészet)
– Dr. Nagy Mátyás (II. Belgyógyászat)
– Dr. Párkányi Boglár Anna (Kardiológia)
– Dr. Schmidt Dániel László (klinikai szakgyógyszerész)
– Seregné Dr. Zsófi Katalin (Csecsemő- és gyermekosztály)
– Dr. Vörös József Andor (Dentoalveoláris Sebészet)
– Dr. Wappler Abigél (AITO)
Valamennyiüknek jó munkát, szakmai sikereket kívánunk!
Tisztelettel:
a ZMSZRK menedzsmentje