Rezidensképzés
Kétnapos képzési programot szerveztünk a napokban rezidenseinknek kórházunk szakorvosainak aktív segítségével, fókuszba állítva a sürgősségi betegellátást.
Az előadássorozat többek között olyan elemeket tartalmazott, mint az instabil betegek és a traumás sérültek ellátása, valamint a mellkasi fájdalom okainak felismerése. A tréning elsődleges célja az volt, hogy az intézmény rezidensei, bármely osztályon töltsék is szakképzési idejüket, magabiztosan és felkészülve állhassanak egy akut állapotú beteg mellé munkájuk során.
A mintegy 60 résztvevőt elsőként a kórház főigazgatója, dr. med.habil. Gasztonyi Beáta PhD. köszöntötte, aki kiemelten fontosnak tartja a megfelelő felkészítést.
-Rezidenseink többsége időszakosan részt vesz a Sürgősségi Osztály működésében, ezért úgy gondoltuk, hogy szervezünk számukra egy mentorálási programot, melyek része a két napos továbbképzés. Természetesen az egyetemről kikerülve nagy szakmai tudással rendelkeznek, de nyilván a saját szakterületük az, ahol követik az újdonságokat. Ugyanakkor elengedhetetlennek tartjuk, hogy az akut kórképek esetében rutint szerezzenek azok felismerésében és a gyors, pontos döntések meghozatalában. Mindemellett a sürgősségi ellátás legújabb protokoll eljárásait is megismertetjük velük, ez ugyancsak lényegi szempont a betegellátásban.
Dr. Kovátsné dr. Bretus Angelika orvosigazgató úgy fogalmazott, a két nap során csaknem minden terület szakorvosa előadást tartott a rezidenseknek azokról az akut esetekről, melyek a sürgősségi betegellátásban előfordulhatnak.
-Fontos kiemelni, hogy a Sürgősségi Osztály nem a krónikus betegségek kivizsgálására szolgál, hanem az életveszélyes állapotban érkező, azonnali ellátást igénylő, akut betegségtől szenvedő páciensek életmentését, stabil állapotba helyezését hivatott elvégezni, annak érdekében, hogy minimalizálják a szervezetben végbemenő, később visszafordíthatatlanná váló változásokat. A kollégák ezekre a betegségekből, balesetekből fakadó állapotokra fókuszálnak.
Dr. Al-Geráfi Adham, a Fül-orr-gégészeti Osztály rezidense kifejezetten pozitívan értékelte, hogy felkészítik őket a sürgős esetek ellátására.
-Bár az egyetem alatt egy biztos tudást sajátítottunk el, mégis szükségesnek látom, hogy gyakorlatban is választ kapjunk azokra a kérdésekre, amik sürgős esetekben merülnek fel, ráadásul olyan biztonságos közegben, ahol felkészült szakorvosoktól kérhetünk segítséget.