Rezidensköszöntés
2025-ben összesen tíz rezidens érkezett a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórházba, őket köszöntötte szerdán az intézmény menedzsmentje.
A könnyed hangvételű rendezvényen elsőként Dr. med. habil Gasztonyi Beáta PhD. főigazgató szólt a szakorvosi éveiket töltő fiatalokhoz. Emlékeztetett, szép hagyomány, hogy a vezetőség köszönti az újonnan érkezőket. A főigazgató örömét fejezte ki, hogy a most bemutatkozó fiatalokkal együtt az elmúlt években már 73-ra nőtt az itt szakképesítést megszerezni kívánó orvosok száma. Beszédében méltatta a megyeszékhelyet, kiemelve, hogy Zalaegerszeg kulturális és sportszempontból is élményeket kínál, míg a kórház a szakmai hátteret igyekszik maximálisan biztosítani számukra.
A főigazgató arról is beszélt, hogy a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház, mint irányító kórház regionális feladatokat is ellát, s az intézmény több területe szerzett már méltán kiváló hírnevet kiemelkedő szakmai munkája eredményeként. Elhangzott, a kórház vezetőségének célja, hogy ne csupán a rezidensek szakvizsgájának megszerzését segítse, de jövőképet is nyújtson számukra. A főigazgató a generációk közötti különbséget ez esetben előnyként nevezte meg, rámutatva, hogy a most rezidens éveiket töltő fiatalok a nyelvtudás és a mesterséges intelligencia használatának terén élveznek előnyöket, míg az idősebbek szakmai tudásukkal tudják segíteni fejlődésüket.
Végezetül a főigazgató arra bíztatta a rezidenseket, hogy bármilyen szakmai, oktatási kérdéssel bátran forduljanak hozzá, illetve a menedzsment valamelyik tagjához.
Dr. Kovátsné Dr. Bretus Angelika orvosigazgató, akinek szívügye a fiatal kollégák mentorálása, ugyancsak arról bíztatta a rezidens kollégákat, hogy amennyiben tanácsra van szükségük, forduljanak hozzá. Hangsúlyozta, a kórházban jól működő rezidensprogram zajlik, melynek egyik elemeként tavasszal megismétlik azt a képzési modult, ami kifejezetten a sürgősségi klinikai esetek bemutatásával foglalkozik a különböző osztályok tekintetében.
Az eszközellátás folyamatos biztosításáról és a kórház stabil anyagi helyzetéről Kiss Ilona Andrea gazdasági igazgató beszélt az összejövetelen. Rámutatott, fő feladata, hogy ne csak szakmailag, de infrastrukturálisan is megfelelő hátteret nyújtsanak a rezidenseknek, hozzásegítve őket a hivatásuk gyakorlásához szükséges tudás elsajátításához.
Dancs Jenő ápolási igazgató beszédében rámutatott, a kórházban magas a képesítéssel rendelkező szakdolgozók aránya. A kollégák nagy tapasztalattal rendelkeznek, így arra bíztatta a rezidenseket, hogy bátran támaszkodjanak rájuk is a munkavégzés során.
A kórház skill laborja által nyújtott lehetőségeket oktatási ápolási igazgató-helyettesként Dr. Oroszlánné Pilipár Krisztina ismertette. A labor lehetőséget nyújt arra, hogy a rezidens kollégák biztonságos, ugyanakkor élethű keretek között sajátíthassanak el a meglévő tudásuk mellé újabb képességeket.
Papp Judit minőségügyi ápolási igazgató-helyettes szintén kiemelte, hogy a kórházban folyó szakmai munka hasznára lesz a hivatásukat épp csak elkezdő fiataloknak.
Végezetül az orvos igazgató-helyettes szólt a rezidensekhez.
Dr. Kovács Tamás rámutatott, hogy az intézmény régiós kórházként, bármely szakterületet tekintve is széles mezsgyén képes eseteket felmutatni, ami kiváló alkalmat ad a tapasztalt szakmaiság megszerzéséhez. Az orvosigazgatóhoz hasonlóan arra bíztatta a fiatal kollégákat, hogy bármely nehézség és kérdés esetén bátran keressék fel mentorukat vagy a menedzsment tagjait.
A kötetlen beszélgetést követően a jelenlévő nyolc rezidens átvette emléklapjait, majd valamennyien bemutatkoztak. Dr. Faragó Barnabás a Szájsebészeti Osztályra, Dr. Sassupe Viktor a Kardiológiai Osztályra, Dr. Wappler Franciska és Dr. Kósi Zsófia a Neurológiai Osztályra, Dr. Somogyi Laura az Általános és Érsebészeti Osztályra, Dr. Kocsa János az Aneszteziológia és Intenzív Osztályra, Dr. Beck Dóra a Radiológiai és Izotópdiagnosztikai Osztályra, Dr. Hammer-Dobri Eszter Urológiai Osztályra érkezett. Ketten igazoltan voltak távol a rendezvényről.
Valamennyi rezidens kollégának sikeres munkát kívánunk!








