Személyi változás az orvos-igazgatói pozícióban
2025. február 1-től Dr. Kovátsné Dr. Bretus Angelika látja el a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház orvos-igazgatói feladatait.
Dr. Lupkovics Géza, aki 2021. március 1-től töltötte be ezt a posztot, eredetileg nyugdíjkorhatárának eléréséig vállalta, hogy kiveszi részét a menedzsment munkájából. A tavaly augusztusban esedékes időpontot kérésre toldotta meg néhány hónappal, hogy minden feltétel adott legyen a feladatkör átadásához. Köszönjük Dr. Lupkovics Géza csaknem négy éven át tartó orvos-igazgatói tevékenységét, valamint azt, hogy a Kardiológiai Osztály osztályvezető főorvosaként továbbra is számíthatunk munkájára.
Új orvosigazgatónk Dr. Kovátsné Dr. Bretus Angelika, akit jól ismerünk kórházunkban. Általános orvosi diplomáját 1996-ban szerezte meg a Szegedi Szent Györgyi Albert Orvostudományi Egyetemen, majd ezt követően a Zala Megyei Kórház Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztályán kezdte meg munkáját, ahol – részmunkaidőben – folyamatosan dolgozott.
2004-ben aneszteziológiai és intenzív terápia, 2013-ban pedig háziorvostan szakvizsgát szerzett. 2013-ban adjunktusi, míg 2017-ben főorvosi kinevezést vehetett át.
2017-ben bekapcsolódott kórházunk Sürgősségi Betegellátó Osztályának munkájába, műszakfelelős feladatok ellátásával.
februárjában a Keszthelyi Kórház Aneszteziológiai és Intenzív Betegellátó Osztályán kezdett dolgozni, majd szakmai munkájának elismeréseként 2023. október 1-től osztályvezető főorvosi kinevezést kapott. Kórházunktól ekkor sem szakadt el, havi 16 órában – szakmai nap keretein belül – képezte magát a vármegyei irányító kórházban.
Orvosszakmai tudása, klinikumban szerzett közel 30 éves tapasztalata, jó kollegiális kapcsolatrendszere alkalmassá teszi a vármegyei kórház orvos-igazgató posztjának betöltésére. A menedzsment tagjaként vállalt teendői mellett az egynapos sebészet osztályvezető főorvosi feladatait is ellátja.
Dr. Kovátsné Dr. Bretus Angelikának sikeres munkavégzést kívánunk!