Több, mint 45 éve a betegek szolgálatában

Már óvodásként is „kórházas néni” akart lenni

Jó kedélyű, vidám, a betegekkel határozott, de egyben végtelenül türelmes és segítőkész: ő Szabó Ágnes radiológiai szakasszisztens, aki bizony idén már 46. éve koptatja kórházunk folyosóit.
-Hát igen, nem tegnap jöttem. 1979. november 1-jén léptem át a kórház kapuját, azóta sem mozdultam, még a nyugdíjazásom után sem. Hogy hogyan lehet ennyi ideig egy helyen dolgozni? Úgy, hogy szereted a munkádat és jó a csapat, ami körülvesz. Vannak persze a radiológiának is monotonabb szegmensei, de én több mint 30 évig az érfestő laborban voltam. Imádtam. Minden eset más volt.

Szabó Ágnes igencsak korán, óvodáskorában tudta már, hogy ő egyszer fehér köpenyt ölt magára.
-Édesanyám itt dolgozott a kórházban, a Gazdasági Osztály vezetőjeként, az óvoda pedig, ahova én jártam, alig néhány méterre innen, könnyen át tudtam jönni hozzá. Olyan 6-7 éves lehettem amikor mondtam, hogy én is „kórházas néni” leszek. Az is lettem.

A szakterület később körvonalazódott ki, először a Fül-Orr-Gégészeten helyezkedett el.
-Javasolták, hogy legyek nővér, de nem akartam. A Deák Ferenc-iskolában az oktatóink között volt Dr. Mihajlovics Katalin radiológus – akivel később munkatársak lettünk -, ő többször is behozott bennünket a Radiológiára és élesben láthattuk a vizsgálatokat, ami nagyon érdekes volt, hamar megfogott. Ugyancsak hálás szívvel gondolok vissza Lélek professzor úrra, akire szintén, mint nagytudású orvosra néztünk fel, de a legtöbbet mégis Dr. Gasztonyi Vince főorvos úrtól tanultuk. Amikor már a röntgenasszisztensi iskolába jártunk Szombathelyre, ő minden héten oktatott minket.
Később a DSA laborban Dr. Nagy Gyöngyi főorvosnő volt, aki egyengette a csapatot, majd az ultrahangban Dr. Horváth Katalin főorvosnő. Az idősebb kolléganők voltak a legnagyobb segítőink, a „szakmát” tőlük lehetett igazán elsajátítani. Igazi csapatmunka volt ez a 46 év.

Arra a kérdésre, hogy ez a bizonyos 46 év munkában töltött év még tud-e pluszt adni, egyértelmű igen a válasz.
-Teljesen mindegy mennyi idő telik el, ha látod, hogy valakin tudsz segíteni, az sikerélmény, az egy nagyon jó dolog. Emberek között vagyok, kedvesek ők is, kedves vagyok én is, szeretek velük foglalkozni, és megtalálom velük a közös hangot. Ez mind motivál. S persze az sem utolsó szempont, hogy amikor elmentem nyugdíjba, a feletteseim azonnal jelezték, hogy egy rövid pihenő után várnak vissza. Számítottak rám, és ez nagyon jólesett. Amúgy is egy tevékeny ember vagyok, nem akarok otthon ülni, inkább eljövök ide, ahol hasznos vagyok. Amíg csak bírom és ameddig szükségem van rá, addig csinálom.