Több, mint 45 éve a betegek szolgálatában
Szeretet, támogatás, elhivatottság
Csaknem ötvenegy évig ugyanazon a pályán maradni, sőt, a kezdetektől ugyanazon a munkahelyen, nem kis teljesítmény. Ehhez kell elhivatottság, munkaszeretet és olyan kollegális viszony, ami megteremti a megfelelő légkört az együttműködéshez, a közös fejlődéshez. Dr. Oláh Katalin, a kórház Onkológiai Osztályának adjunktusa idén tavasszal döntött úgy, hogy több, mint fél évszázados munkát követően leteszi a lantot. Nehezen, de leteszi.
Gyönyörű pályát futott be, közben számtalan embert kísért végig betegsége, gyógyulása folyamatán.
-Nem volt evidens, hogy az orvosi pályát választom, mert a családunkban korábban erre nem volt precedens. Édesanyám szeretett volna szülésznő lenni, de abban az időben az volt a szokás, hogy a családban csak a fiúk tanulhattak tovább, a lányok szakmát választhattak csupán. Így az édesanyám varrónő lett, majd édesapámmal együtt a Mezőhegyesi Cukorgyárban dolgoztak. Szerencsésnek mondhatom magam, mert édesapám erősen támogatta a továbbtanulásomat, míg Orosházán, a Táncsics Mihály Gimnáziumban a nevelőim ugyancsak kellő bíztatást adtak ahhoz, hogy megpróbáljam a Szegedi Orvostudományi Egyetemre a felvételit. A mi osztályunk volt az első, akik kémia-biológia tagozatra jártak, és mind a két tárgyból érettségiztünk. Ez sokat hozzátett az egyetemi felvételi sikerességéhez.
S ugyan a vegyész szak is vonzónak tűnt számára, Dr. Oláh Katalin mégis az orvoslás felé fordult. A kollégiumi évek bővelkedtek nehézségekben, mégis szeretettel emlékszik vissza szorgalmas, egymást segítő társaira. Az egyetem elvégzését követően három helyre adta be jelentkezését, ám Zala mellett egy igen erős érv szólt: itt éltek nagybátyjáék, akiket korábban többször is meglátogatott, eközben pedig óhatatlanul is beleszeretett a zalai dombokba. Szülei nehéz szívvel engedték el, de bejött a számítás: család és egy több, mint fél évszázados karrier következett.
-Szakorvosként mint belgyógyász kezdtem meg pályafutásomat a kórházban, ahol a hematológia mellett hamar beletanultam az endoszkópizálásba is, majd hosszú időn át az endokrin szakrendelést vittem.
Ezután egy átszervezés következett, ami együtt járt azzal, hogy az eddigi belgyógyászati, hematológiai és endokrin feladatok mellé az onkológiai ellátás is bekerült. Ebben az időben indult el az önálló Onkológiai Osztály, ami már Dr. Oláh Katalin közreműködésével kezdte meg működését.
Az orvoslás egyik ága sem könnyű, de az onkológia különösen megterhelő lelkileg az ellátó doktoroknak.
-Ötven éves koromban magam is átestem egy daganatos betegségen, amit a kollégáim kezeltek. Akkor felmerült a kérdés, hogy folytassam-e a munkámat, de én úgy gondoltam, hogy muszáj. Azzal, hogy meg tudtam gyógyulni, azt éreztem, hogy egyfajta pozitív példát, reményt tudtam adni a betegeknek.
Nagyon hálás vagyok, hogy ennyi ideig így tudtam folytatni a munkám, azért a szeretetért, amit a betegektől kaptam, és azért a támogatásért, összetartásért, amit a kollégák adtak nekem. Amit megtanultam az elmúlt évtizedekben, az az, hogy minden nap ajándék.
