Több, mint 45 éve a betegek szolgálatában
Empátiával és segítő szándékkal fordulni a betegek felé
Dr. Kádasi László, a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház Szülészet-Nőgyógyászati Osztály vezető főorvosa pályafutásának 45 éve alatt több ezer gyermeket segített a világra. Munkáját, ha el is múlt pár évtized a kezdetek óta, ugyanolyan hivatástudattal végzi, mint korábban.
-Gimnazista koromban fogalmazódott meg bennem, hogy az orvosi pályán indulok el. Ketten voltunk testvérek a bátyámmal, és az idősebb testvérre az ember óhatatlanul felnéz, egyfajta példaképet, támaszt jelent. Ő akkor végzett a gimnáziumban, mikor én elkezdtem, és amikor kiderült, hogy az orvosi egyetemet választja, számomra is egyértelmű lett, hogy követni fogom. Jó tanuló voltam, és a biológiát különösen szerettem, így nem volt akadálya a jelentkezésemnek.
Az emberek többségében él egy kép arról, hogy a nőgyógyászként dolgozó orvosok fő feladata a gyermekek világra segítése, azonban a kép ennél jóval árnyaltabb, összetettebb.
-Az egyetem alatt már kiderült, hogy számomra inkább a manuális szakmák az érdekesebbek, és a gyakorlat során a szülészet-nőgyógyászati feladatok fogtak meg leginkább. Az, hogy képesek vagyunk segíteni egy vajúdó anyának a fájdalmai csillapításában, a gyermeke megszülésében, s önmagában az a tudat, hogy egy új életet segítünk a világra, magával ragadtak. Ehhez persze szükséges egy empátia, annak ellenére is, hogy mi férfiak nem érezhetjük át pontosan a nők fájdalmát akár szülésről, akár betegségről van szó.
Negyvenöt év persze hosszú idő, Dr. Kádasi László mégsem veszítette el azt a hivatásszeretet, amivel hozzáfogott a pályához a kezdetekkor.
-Szerencsére nem vagyok az az alkat, akit bármikor is fenyegetett volna a kiégés veszélye. Az emberben alapvetően benne kell, hogy legyen az önzetlen segíteni akarás képessége, különösen az ilyen segítő szakmában, mint az orvoslás. Mindig erőt és energiát adott a betegek pozitív visszajelzése, azok a sikerélmények, amik végigkísérték a pályámat. És persze a kollégák, akikkel igazi teammunkát tudtunk végezni. Az idősebb kollégáktól technikailag megtanulhattuk mindazt, amire nekünk, fiatalabbaknak a gyakorlatban szükségünk volt.
Ugyan az utánpótlás most kevesebb, mint az ő generációjának pályakezdésekor volt, s így megnövekedett a feladatok száma ebben a felgyorsult világban, Dr. Kádasi László, amíg tudja, szeretné folytatni a munkát.
-Amíg szükség van rám és tudom is csinálni, addig nem szeretném cserbenhagyni sem a betegeimet, sem a kollégáimat. Az, hogy segíthetek azokon, akik rászorulnak, ma is jó érzéssel tölt el.
