Több, mint 45 éve a betegek szolgálatában
Segítő szándékkal, türelemmel fordulni a betegekhez
Dr. Tüske György 48 éve tagja a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház kollektívájának, 2016 óta osztályvezető főorvosként vezeti a Központi Műtő részlegét. Ugyan ma már nem gyakorolja sebészi hivatását, tudásával továbbra hozzátesz az intézmény hatékony működéséhez, a betegek szakszerű ellátásához.
-Az, hogy 48 éve itt dolgozom, elképzelhetetlen lenne, ha nem érezném magamban azt a hivatásszeretet és hűséget, ami évtizedek óta visz előre. Már gimnazista koromban megfogalmazódott bennem, hogy orvos leszek, a felvételi elsőre sikerült Pécsre, és amikor ott végeztem, rögtön Zalaegerszegen kezdtem. Abban az időben az nagy dolog volt, ha valaki egy megyei kórház sebészetén állást kapott, azt nagyon meg kellett becsülni. Hamar kiderült számomra, hogy jól döntöttem, én megtaláltam a munkámban azt a szépséget, érdekességet, amit kerestem.
Dr. Tüske György ugyan maga is átesett jónéhány egészségügyi nehézségen, mégsem fordult meg a fejében, hogy nyugdíjazását követően elhagyja a pályát. Az operációkat már korábban hátra hagyta, de mint fogalmaz, a „műtő levegőjére” szüksége van.
-Amíg számítanak rám, úgy a vezetőség, mint a kollégáim, addig szeretném folytatni. A műtétek szervezésében, a minél hatékonyabb betegellátás ütemezésében még aktívan részt tudok venni. Engem valahogy sosem érintett meg a kiégés szele. A sebészetet épp úgy szerettem, mint később az aneszteziológiát, vagy a szubintenzív részleg vezetésének kihívásait, amivel már fiatal koromban megbíztak.
A főorvos úgy fogalmaz, ehhez a szép pályafutáshoz kellett az is, hogy egy megértő, támogató család várja otthon.
-A feleségem maga is orvos, megértőn fordult felém, tudta, hogy fontos számomra a hivatásom. Természetesen én is igyekeztem ugyanezt a támogatást visszaadni számára. Ez másként nem is működhetett volna ilyen szépen.
Dr. Tüske György kiemelte, a hivatásában őt vezérlő elvek a mai napig kísérik.
-Vallásos ember vagyok, így nem csak, mint orvos, de mint hívő is nagyon fontosnak tartottam és tartom a mai napig, hogy segítő szándékkal, türelemmel forduljak a betegekhez. A sebészet egyik szépsége és egyben kihívása is, hogy ott bizony élesben megy minden éjjel-nappal. Nagy a felelősségünk, amit alázattal kell végeznünk. A fókusz mindig a páciensen van, hogy számára a lehető legmagasabb szakmaiságot biztosítsuk.
