Több, mint 45 éve a betegek szolgálatában
Nem szereti a tétlenséget, a munkáját annál inkább
Határozott, nyugodt és rendkívül tapasztalt. Talán kevesen vannak, akiknek nem cseng ismerősen Dr. Oroszlán Tamás főorvos neve. Kinek a korai évtizedekből a Belgyógyászati Osztályról, másoknak talán az SBO-ról, megint másoknak diabetológiai szakrendeléséről. Akárhogy is, neve fogalom a kórházban, ahogy Zalaegerszegen is. Idén 48 éve, hogy – amint ő fogalmazott – betette a lábát a Zala Vármegyei Kórházba, s azóta sem hagyta el. Nem is akarja, a mai napig szereti a munkáját, s ameddig fizikailag és szellemileg is bírja, addig szeretné folytatni. 65 éves korában ugyan nyugdíjba vonult, de amint a kórház vezetése jelezte, hogy továbbra is szükség van rá a sürgősségi betegellátásban, azonnal igent mondott. Több évtizedes tapasztalata biztos pont a kollégáknak, a rezidensek gyakorlati tudásbővítésében ugyancsak nagy segítséget jelent.
-1977. szeptember 19-én tettem be a lábamat e falak közé és azóta sem hagytam el. Tíz évig a pózvai telephelyen dolgoztunk, majd az átstrukturáláskor kértem, hogy helyezzenek át ide. Közben voltam stratégiai igazgató, majd 2012-től, mióta a Sürgősségi Osztály megalakult, itt vagyok. Ez idő alatt kétszer vezettem az osztályt, most pedig a helyettesi feladatokat töltöm be, amellett, hogy az ellátási munkában is aktívan részt veszek.
S hogy 48 év után miért? Elsősorban azért, mert én nagyon szeretem a munkámat. Ez az elsődleges oka. Emellett természetesen az sem utolsó szempont, hogy az ember igyekszik eltartani a családját. S végül, nem szeretem a tétlenséget. A feleségem ugyancsak a kórházban dolgozik, a gyerekeink iskolába járnak, kirepülnek, én pedig reggeltől délutánig egyedül lennék otthon. Én azt nem bírom, nem nekem való. Két nap alatt bőven kipihenem magam, utána már nem tudnék mit kezdeni magammal.
Dr. Oroszlán Tamás kiemelte, számára a gyógyítás, a diagnózis felállítása ma is ugyanolyan fontos, mint korábban. A kiégés szele sosem érintette meg.
-Nem szeretem ezt a kifejezést. Az, ha valaki kiég, úgy gondolom, hogy egyrészt beállítottságnak is köszönhető, másrészt talán a családi háttér is közrejátszik, vagy a munka nem megfelelő szeretete, esetleg a pályatévesztés. Én szerencsés vagyok, soha, még a szele sem érintett meg. Ezt tudják a kollégáim is. A mai napig, ha soron kívüli vizsgálatot kérek egy páciensnél, akkor tudják, hogy annak megvan az alapja. Nem a megszokás, vagy a szürke rutin miatt, hanem mert szükség van rá. És emiatt nem ér elutasítás. Bíznak bennem, a szakértelmemben, ez fontos. A Sürgősségi Osztály nem játszótér, itt észnél kell lenni és mindig tudni, hogy mit miért csinálunk.
A főorvos büszke rá, hogy kezdeményezésére 1987-ben Dr. Bujtor Zoltánnal – a II. Belgyógyászati Osztály vezető főorvosa – karöltve megszerveztek egy diabetológiai szakellátó hálózatot, ami akkor egyedülálló volt az országban úgy színvonalában, mint szakmai felkészültségében. Hétfőnként a sürgősségi betegellátás mellett a mai napig ellátja a szakrendelői feladatokat.
