
2026. február 19-én, a Magyar Ápolók Napja alkalmából ünnepi rendezvényt tartottunk a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórházban. Az esemény méltó keretet adott annak, hogy közösen tisztelegjünk Kossuth Zsuzsanna emléke és az ápolói hivatás időtálló értékei előtt.
A D épület bejáratánál ünnepélyes keretek között avattuk fel Kossuth Zsuzsanna emléktábláját, amelyet a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Zala Vármegyei Területi Szervezete állíttatott. A rendezvény moderátorai H. Horváth Gyula és Varga-Szabó Veronika voltak, akik gondolataikkal és idézeteikkel segítettek ráhangolódni az ünnep üzenetére.
Az avatáson ünnepi beszédet mondott Vörösmarty Attila MESZK Országos Szervezet választási eljárásokért felelős titkára, aki hangsúlyozta: az ápolók munkája a betegellátás egyik legfontosabb pillére, szakmai tudásuk és emberségük nélkülözhetetlen intézményünk mindennapi működésében.
Az emléktábla megkoszorúzásával közösen hajtottak fejet a magyar ápolás kiemelkedő alakja előtt.
A program a Tanácsteremben folytatódott, ahol ünnepi beszédet mondott dr. med. habil. Gasztonyi Beáta PhD főigazgató, aki hangsúlyozta: az ápolók munkája a betegellátás egyik legfontosabb pillére, szakmai tudásuk és emberségük nélkülözhetetlen intézményünk mindennapi működésében. Dancs Jenő ápolási igazgató beszédében kiemelte az ápolói közösség összetartó erejét, a hivatástudat jelentőségét, valamint azt a felelősséget, amely generációról generációra öröklődik a pályán.
Ezt követően zenei műsor színesítette az ünnepséget a Zalaegerszegi Pálóczi Horváth Ádám Alapfokú Művészeti Iskola növendékeinek közreműködésével.
A rendezvény kiemelt részeként került sor a Kossuth Zsuzsanna Emléklapok átadására. Intézményünk elismerésben részesítette Varga Andreát (Gyermekosztály – Gyermek-intenzív részleg), Farkasné Németh Gyöngyit (Mikrobiológiai Laboratórium) és Kovácsné Bali Esztert (Neurológiai Osztály), akik több évtizedes, magas színvonalú szakmai munkájukkal, elkötelezettségükkel és példamutató hozzáállásukkal érdemelték ki az elismerést. A MESZK területi szervezete részéről Kámánné Nagy Szilvia, az I. Belgyógyászati Osztály ápolója vehette át a kitüntetést.
Az ünnepség végén közös fotó zárta a programot.
A Magyar Ápolók Napja ismét alkalmat adott arra, hogy kifejezzük tiszteletünket és megbecsülésünket mindazoknak, akik nap mint nap szakmai igényességgel, empátiával és elhivatottsággal szolgálják betegeink gyógyulását.
Kedves Várandós Kismamák!
A Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház a Családbarát szülészet projekt keretében márciusban is személyes jelenléttel folytatja a Várandósfelkészítést a 28. hetet betöltött kismamák és párjuk részére. A leendő szülőket 2026. március hónapban 4 alkalommal, változatos témákkal várjuk a Zalaegerszeg Járási Egészségfejlesztési Iroda (EFI) termében, a 8900 Zalaegerszeg, Kossuth Lajos utca 46-48. szám alatt.
bővebben
Hivatalosan is elérhetővé vált az Egészség 1. Lépés elnevezésű ingyenes online oktatóprogram. A kezdeményezés célja a magyar lakosság egészségértésének fejlesztése, a tudatosabb betegutak kialakítása és a megelőzés szemléletének népszerűsítése. A több mint 60 hiánypótló oktatófilm elkészítéséhez 30-nál több nemzetközileg elismert orvos és egészségügyi szakember nyújtott szakmai támogatást.
bővebben
Sikeresen lezajlott a IV. Kossuth Zsuzsanna Nemzeti Egészségügyi Szakképzési Verseny vármegyei döntője
A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara által meghirdetett IV. Kossuth Zsuzsanna Nemzeti Egészségügyi Szakképzési Verseny vármegyei döntői 2026 januárjában zajlottak le Zalában. A gyakorlati megmérettetéseknek a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház Skill laborja adott otthont.
A verseny célja az egészségügyi középfokú szakképzés színvonalának erősítése, a tehetséges tanulók és felkészítő oktatóik elismerése, valamint az egészségügyi hivatás társadalmi presztízsének növelése. A versenyfeladatok az eredeti munkakörnyezetet szimulálva mérték fel a résztvevők szakmai felkészültségét.
A 2025/2026-os tanévben országosan 53 intézmény 1167 tanulója jelentkezett a megmérettetésre. Az intézményi elődöntőt követően 636 versenyző jutott be a vármegyei döntőkbe.
bővebben
A Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház Onkológiai Osztálya az Akarattal és Hittel Alapítvány kezdeményezéséhez csatlakozva figyelemfelhívó eseményt szervezett a méhnyakrák megelőzéséért.
Dr. Máhr Károly, a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház Onkológiai Osztályának osztályvezető főorvosa hangsúlyozta, a program célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a szűrések fontosságára, és megerősítse, a betegek nincsenek egyedül a gyógyulás útján.
A méhnyakrák-szűrés fontosságára és általában a daganatos betegségek megelőzésére, kezelésére irányuló figyelem jelképeként önkéntesek, civil szervezetek és kórházi dolgozók közösen fűzött karkötőket adtak át női betegeinknek az odafigyelés, az összefogás és a remény üzenetével.
Köszönjük mindazoknak, akik idejükkel, munkájukkal és elkötelezettségükkel hozzájárultak ehhez a szívet melengető kezdeményezéshez!
💗 Hiszünk benne: együtt erősebbek vagyunk. 💗